Demográfiai helyzetkép és az MNB javaslatai. Ezzel a címmel tart előadást – a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Demográfiai Szakosztályának meghívására – Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóságának vezetője 2020. március 17-én, kedden 14 órától az MKT közösségi terében, az Eiffel Palace Irodaház (1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.) I. emeletén. Az ülés levezető elnöke Benda József szocializációkutató, társadalompedagógus, az MKT Demográfiai Szakosztályának elnöke.

A rendezvény egyúttal az MKT Demográfiai Szakosztályának tisztújító ülése is. Az ülés határozatképességéhez az szükséges, hogy a szakosztály 2019-ben tagdíjat fizetett tagjainak több mint a fele jelen legyen. Az ülésen a szakosztály tagjai közül azok szavazhatnak, akik a 2019. vagy 2020. évi tagdíjukat befizették. Amennyiben az ülés kezdetekor nincs meg a határozatképesség, úgy az ugyanott 15.00 órától megismételt ülés már a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy az érdeklődők a részvételi szándékukat szíveskedjenek előzetesen jelezni az office.mkt@t-online.hu e-mail-címen.

Kapcsolódó dokumentum:
Benda József szakosztályi elnök levele a szakosztály tagjaihoz (pdf)