Kifizetődő felelősség: a tőzsde, mint a fenntartható növekedés eszköze – ezzel a címmel tart előadást Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) vezérigazgatója, a Magyar Közgazdasági Társaság Felelős Vállalatirányítás Szakosztályának elnöke a szakosztály soron következő szakmai rendezvényén, 2020. március 12-én, csütörtökön 10 órától a BÉT Kochmeister termében (Bank Center Irodaház, 1054 Budapest, Szabadság tér 7., IV. emelet).

A rendezvény egyúttal az MKT Felelős Vállalatirányítás Szakosztályának tisztújító ülése is. Az ülés határozatképességéhez az szükséges, hogy a szakosztály 2019-ben tagdíjat fizetett tagjainak több mint a fele jelen legyen. Az ülésen a szakosztály tagjai közül azok szavazhatnak, akik a 2019. vagy 2020. évi tagdíjukat befizették. Amennyiben az ülés kezdetekor nincs meg a határozatképesség, úgy az ugyanott 11.00 órától megismételt ülés már a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de az épület beléptetőrendszere miatt szigorúan előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy az érdeklődők a részvételi szándékukat szíveskedjenek legkésőbb március 10-ig előzetesen jelezni az office.mkt@t-online.hu e-mail-címen.