Horváth Eszter, az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének korábbi elnöke vehette át első alkalommal a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezete által alapított MKT Ifjúsági Közgazdász Díjat a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Karának július 5-i tartott diplomaátadó ünnepségén.

Az MKT Zala Megyei Szervezetének elnöksége az év elején döntött az MKT Ifjúsági Közgazdász Díj megalapításáról. Az elismerést olyan, a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Karán végzett hallgatók kaphatják meg, akik mind a tanulmányi eredményükkel, mind pedig a közösségi aktivitásukkal példaértékű teljesítményt nyújtottak.

A 2018/19-es tanévben az MKT elnöksége Horváth Eszter volt hallgatót, a Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezet korábbi elnökét tartotta érdemesnek a díjra. Horváth Eszter több éves példaértékű közösségi munkájával közreműködött a BGE Gazdálkodási Kar és a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezete céljainak megvalósításában, és jelentősen hozzájárult az MKT Ifjúsági Bizottsága jó hírnevének öregbítéséhez.

Az első MKT Ifjúsági Közgazdász Díjat Berta László, a Zalaco Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezetének elnöke adta át Horváth Eszternek a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Karának július 5-i tartott diplomaátadó ünnepségén.

A kitüntetéshez ezúton gratulálunk!