A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi és Nemzetközi Gazdasági Szakosztálya a gazdasági válság és munka alakulásának kérdéseit tekintette át 2016. április 7-én a Budapesti Gazdasági Egyetem Lotz termében. A rendezvény összefoglalója – Dabasi Halász Zsuzsanna és Szendrényi Péter írása – olvasható a honlapunkon-

A rendezvényen Artner Annamária, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa címadó előadásában ismertette a profitabilitás, a technológiai fejlődés és a foglalkoztatás összefüggéseit, valamint beszélt a gazdasági válság okairól és a munka helyzetéről a válság körüli időszakban. Ezt követően Boda György, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának docense előadásában bemutatta, miként alakulhat az elsődleges foglalkoztatás, a közfoglalkoztatás és a külföldi munkavállalás aránya 2020-ig, és kitért arra, milyen képzési szerkezet lehet hatékony a jelenlegi növekedési folyamatok mellett.

A szakosztályok közös rendezvényeinek hozadéka, hogy egy kérdést a közgazdaságtan különböző nézőpontjából vizsgálható. Napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a foglalkoztatás helyzete kiemelkedően fontos, ennek növelése nélkül Magyarország leszakad, sereghajtójává válik a globalizálódott világban. Az Európai Unió fejlesztéspolitikájának is központi kérdése hogy minél többen és minél jobban dolgozzanak a XXI. század második évtizedében. Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy Magyarországon emelni kellene a foglalkoztatás szintjét. Ez olyan célkitűzésnek tűnik, amelynek elérése csak jót hozhat, annak is, aki most munka nélkül van, és annak is, aki a munkanélkülit most “eltartja”. A foglalkoztatási helyzet okaihoz és következményeinek megértéséhez kívánt mindkét előadás hozzájárulni globális és lokális nézőpontból.

Jellemző volt az előadásokra és az azt követő kérdésekre és hozzászólásokra egyaránt, hogy a mindkét kutató által megfogalmazott, nem kielégítő foglalkoztatási helyzet megoldásához kívántak hozzájárulni. Polányi Mihály 1945 és 1970 között megjelenő tudományfilozófiai műveiben megfogalmazta, hogy a tudomány nem öncélú, a társadalmi jóhoz járul hozzá. Ma már egyre több helyről azt halljuk, hogy a tudomány feladata a jólét alapjainak a megteremtése, s minden tudományos eszközt ennek az emberi célnak kell alávetni. Az elhangzott két előadás kifejezetten úgy vizsgálta a valóságot, hogy igyekezett ajánlásokat tenni a politika aktorainak, hogy a feltárt összefüggések kihasználásával jobbíthassák a nemzet helyzetét a foglalkoztatás bővítésén keresztül.

Artner Annamária előadásának üzenetét úgy lehet megfogalmazni, hogy a világgazdasági válságból való kilábalás új termelési technológiákat és egészen új intézményeket követelne, azonban ez nem következett be, így csak levegőhöz jutottunk vagy még ahhoz sem.

Két fontos elméletével bizonyította a teljesen új közgazdasági gondolkodás szükségességét, a csökkenő profitráta delfin ábrája alapján és a pöttyös labda effektussal. A delfin ábrával szemlélteti az öngerjesztő feleslegtermelés korlátait. A mainstream közgazdaságtan szerint a kapitalista feleslegtermelési mód kitágítja a bőség előállítása és a technológiai fejlődés határait. Az előadó azonban e mód immanens korlátaira irányította a figyelmet. Definiálta a mai feleslegtermelési mód korlátját, a válságba torkolló növekedési hajszát. Előadásában ezt követően logikailag levezette, hogy a versenyképesség, azaz az egységnyi munkaerőköltség leszorításának kényszere csökkenti azok részesedését a GDP-ből, akik nem rendelkeznek a kumulatív előnyszerzésre alkalmas tőkével. A munkarészesedés csökkentése a tőkeértékesülés és tőkefelhalmozás feltétele, miközben éppen ez a tőkefelhalmozási folyamat eredményez szükségképpen értékesíthetetlen tőketömegeket, azaz válságot. A munkaerőpiacok globalizációja felgyorsította és eszkalálta ezt a problémát. A válság terheit a dolgozó vagy munkanélküli emberekre, nyugdíjasokra hárították, még azokban az országokban is, amelyeket a „sikeres válságkezelés” példáiként emlegetnek. A rendszer magában hordozza az egyre erősödő gazdasági és társadalmi feszültséget. A mindenre kiterjedő pazarlás oka a kapitalista hatékonyság, melynek magyarázata Artner szimbólumrendszerében egy pöttyöslabdával szemléltethető. Ez a kép magyarázni kívánja az elkülönültségi viszonyokat, amelyek egyben megteremtik és táplálják az individualizmust is. A pöttyös labda fehér foltjai a gazdálkodás elkülönült egységeit – a szükségképpen hatékony vállalatokat, a piros „alap” a társadalom kiaknázatlan erőforrásait és veszteségeit szimbolizálja. Az elkülönültség alapját a kapitalizmusban a termelőerők magántulajdona adja. A profittermelésre hivatott vállalat, amelynek hatékonyságát fehérsége szimbolizálja, csak a termelésébe vont erőforrásokkal gazdálkodik, s hogy el ne „pirosodjon”, a veszteségeket, mint például a felesleges, illetve a profitabilitásra nézve káros foglalkoztatást, vagy a környezetkímélő technológiák költségeit, mint valami „űrszemetet”, kilöki a társadalom „holt vizébe” a pirosba (pl. munkanélküliség, környezetszennyezés). A vállalatok nem a társadalom rendelkezésére álló munkaerőalappal gazdálkodnak, azaz az egész „labdával” hanem annak csak egy részével, mindenki a saját fehér foltjával. Ebből következik, hogy ha kevesebb munkaórában több embert foglalkoztatnának, nőnének a költségeik, romlana versenyképességük. Ezt nem tehetik, lényegüknél fogva számukra ez nem valós választás. A vállalati hatékonyság költségeit viszont a társadalom viseli.

Mindezekből mi következik az előadó szerint? Az, hogy napjainkban a munka helyzete ciklikus mozgáson keresztül és országonként/régiónként eltérő mértékben és formában, de tendenciálisan romlik. A tőkerendszer mindinkább csak elnyomással tartható fenn, „weimarizálódás” jellemzi a világgazdaságot.

A hozzászólók, kérdezők, kommentelők mind egyetértettek abban, hogy a válság és a jelenlegi gazdasági folyamatok az elsődleges munkaerőpiacon a foglalkoztatásnak nem kedveztek. Vita tárgyát képezte azonban az előadó azon kijelentése, hogy a vállalatok profitabilitásuk megőrzése miatt nem tudnak többet fizetni, mert az versenyképességük romlásához vezetne, és ez a feloldhatatlan helyzet maga a kapitalista rendszer természetéből ered.

Boda György a „Foglalkoztatási kilátások a periférián” címmel tartott előadásának első részében számos adattal érzékeltette, hogy hazánkban a 2020-ig tartó időszakban mennyire korlátozottak a foglalkoztatás bővítésének lehetőségei, az előadás második részében pedig a szakképzési rendszer átalakításának égető szükségességével foglalkozott és javaslatot is tett az átalakítás legcélszerűbb módjára.

A közmunkások és a külföldön dolgozók nélküli ún. elsődleges foglalkoztatás adatait és a GDP alakulását vizsgálva az tapasztalható, hogy a két tényező között az elmúlt évtizedekben nem volt érdemi korreláció. Ez megnehezíti, hogy a GDP jövőbeni várható alakulásából kellő biztonsággal következtessünk az elsődleges foglalkoztatás változásaira. Érdekes, de a jövőbeni perspektíváink szempontjából nagyon kedvezőtlen tény, hogy bár az 1996-2006 közötti években a GDP nőtt, de annak 1%-os növekedésére csak 0,04% foglalkoztatás bővülés jutott. Az eddigi tendenciák azt valószínűsítik, hogy az elsődleges foglalkoztatás 2020-ig nem tudja a 4 millió főt meghaladni akkor sem, ha a gazdasági fejlődés évi 3% körül alakul.

Amennyiben a gazdaságilag aktív népesség számának várható alakulását vizsgáljuk, tehát figyelembe vesszük a közmunkásokat, a külföldön dolgozókat és a regisztrált munkanélkülieket is, akkor a fentiektől jelentősen eltérő, de továbbra sem kedvező képet kapunk. A termelési struktúra változatlanságát, illetve változatlan vállalatszerkezetet feltételezve az elkövetkező években a foglalkoztatás várhatóan mind a közmunkások, mind a külföldön dolgozók körében bővülni fog, miközben a munkanélküliek száma is megnő. Ezzel kapcsolatban az előadó különösen kedvezőtlennek ítélte, hogy a bővülő közfoglalkoztatás lényegében csak a rendszerváltás előtti évtizedek vállalatokhoz bújtatott munkanélküliségét tudja – most már látható formában – megismételni.

A foglalkoztatás jövőbeni növelésének lehetőségei a különböző vállalati kategóriáknál nem egyformák. Az elsődleges foglalkoztatás növelését, ezzel egy időben a közmunka és a külföldi foglalkoztatás lassú visszaszorulását elsősorban az segíthetné, ha sikerülne a hazai mikro vállalkozások legalább egy kis részének kisvállalatokká, illetve a kisvállalatok egy kis részének középvállalatokká fejlődniük.

Az előadás képzési rendszerrel foglalkozó része abból indult ki, hogy a jelenlegi szakiskolai képzési rendszer zsákutca jellegű, helyette a vállalatok igényei által vezérelt és a vállalatok által működtetett képzéseknek kellene nagyobb teret adni. Alapvető fontosságú hogy a vállalat perspektívát tudjon adni a fiatalnak, ez még sokszor az éppen adható bér mértékénél is fontosabb tényező. A perspektívához mindenekelőtt az szükséges, hogy a képzésben részt vevő tanuló olyan tudást kapjon, amit a vállalatnál biztosan hasznosítani tud majd. Célszerű, ha a tanuló már a képzés során részt vesz a termelésben, a képzés után pedig kötelező jelleggel maradnia kelljen a vállalatnál. A kisebb vállalatoknak hálózatosodniuk kellene az ilyen jellegű képzési rendszer kialakítása érdekében.

A képzés átalakítását és a perspektíva adását nagyban segítené a Community College típusú intézmények elterjesztése, melyek fő feladata a képzés során legjobb eredményt elérő tanulók ráhordása a felsőoktatási rendszerre.

Az előadás után élénk vita bontakozott ki az elhangzottakról. Kardos Péter kiemelte, hogy a képzési rendszer ismertetett átalakításának van egy veszélye is, mert ha a képzést adó vállalat tönkremegy, akkor nem beszélhetünk perspektíva adásáról. Kertész Péter az írországi tapasztalatait ismertette, ahol a minisztériumi és a vállalati szakértőkből, valamint az oktatókból létrehozott bizottság segíti a képzés tartalmi elemeinek kidolgozását. A kialakult vitában – részben az első előadással is összefüggésben – felvetődött, hogy a tőke érdekeit kiszolgálni akaró képzés a generális tudással szemben sokszor túlságosan a specifikus tudásra helyezi a súlyt. A vállalatok igényeinek túlhangsúlyozása a képzési tematika összeállításánál esetleg olyan, rövid távra szóló tudást eredményez, ami az érintett tanulóknak kevéssé jelent perspektívát. Az egyik hozzászóló a jelenlévő hallgatóság szakértelmének, tudásának célzottabb felhasználását javasolta az ország kedvezőtlen foglalkoztatási és képzési helyzetének megjavítására vonatkozó feladatok meghatározása érdekében.

Bagó József, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke, a Belügyminisztérium szakmai tanácsadója, a rendezvény moderátora összefoglalójában kiemelte, az elhangzottak is alátámasztani látszanak, hogy fontos a tőke, főként a munka, továbbá a tőke és a munka jellegzetességeinek – valamint amennyiben vannak, törvényszerűségeinek – ismétlődő vizsgálata. Ugyancsak támogatni érdemes a foglalkoztatás szélesebb keretben mért helyzetének és jövőbeni kilátásainak akár sokszempontú, illetve esetleg több diszciplína felől közelítő áttekintését.

Zárszóként a szakosztályok tagjainak, illetve a vendégek és az érdeklődők figyelmébe ajánlotta az előadók vonatkozó publikációit, Artner Annamária Tőke, munka és válság a globalizáció korában című könyvét, továbbá Boda György Foglalkoztatási kilátások az Európai Unió perifériáján című, a Közgazdasági Szemlében megjelenő tanulmányát.