A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya a konfliktuskezelés és az érdekegyeztetés alakulásának kérdéseit, továbbá a területi igazgatás alakulásának folyamatát tekintette át 2016. március 3-án a Budapesti Gazdasági Egyetem Lotz termében. A rendezvény összefoglalója – a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának demonstrátora, Kiss Nikoletta, valamint Szendrényi Péter közgazdász munkája – elolvasható a honlapunkon.

Berki Erzsébet munkaügyi kutató előadásában a munkaügyi viták rendszerét és azok gyakorlati megvalósulását ismertette. A munkaügyi vitákat két csoportra oszthatjuk: jogviták, érdekviták. Míg az előző Munka Törvénykönyve pontosabb definíciókkal szolgált a munkaügyi vitát illetően, a jelenleg hatályos szabályozás már csak a lehetséges partnereket sorolja fel, amely problémát okozhat, ugyanis például kollektív vita nem csak a munkáltató, a szakszervezet és az üzemi tanács között állhat fenn. A viták megoldhatók tárgyalás útján, közvetítés vagy döntőbíróság által, a bíróság csak jogvitában járhat el.

Fontos tendencia a munkaügyi viták alakulásában, hogy a bíróságra érkező ügyek száma rohamosan csökken, melynek oka többek között, hogy a bírósági eljárást a munkavállalók rendszerint a munkaviszony megszűnése után választják, de a legtöbb vitás esetben nem fordulnak bírósághoz. Megnőtt ugyanakkor a perek kockázata a munkavállalók szempontjából (magasabb kereset esetén megszűnt a költségmentesség, ami vesztés esetén nagyon sokba kerülhet a munkavállalónak). Dilemmát okozhat még, hogy a rugalmas szabályozás miatt nehezen állapítható meg, melyik félnek van igaza. Ezen tendenciák esetleg a bírósági szervezetrendszer átalakítását is eredményezhetik. 2013-tól láthatóan erőteljesebb szerephez jut a bírósági mediáció, itt azonban felmerül a kérdés, hogy jogvitában szabad-e megállapodni peren kívül. Hiszen figyelembe véve az erőviszonyokat láthatjuk, hogy a munkáltató csak a várható bírósági ítélet alatti kondíciók mellett lesz hajlandó megállapodást kötni, amelynek kárvallottja egyértelműen a munkavállaló.

Az érdekviták, más néven kollektív viták száma ismeretlen, hiszen nem, vagy kevéssé formalizálódnak. Sajnálatos tény, hogy egyre kevesebb helyen van szakszervezet, és egyre kevésbé van beleszólásuk a munkafeltételek alakításába. A kollektív viták megoldási módja elsősorban a közvetlen tárgyalás, azonban megfigyelhető, hogy az utóbbi időben több nyomásgyakorló akciót szerveztek, viszont egyre kevesebb sztrájk van. A sztrájktörvény 2010. decemberi módosítása óta mindösszesen egy legális sztrájkot szerveztek a még elégséges szolgáltatás biztosítására kötelezettek körében, de másutt is igen alacsony a sztrájkok száma. Ez azért sajnálatos, mert mégis csak ez a legeredményesebb eszköz a munkavállalói célok elérése érdekében. Ezen tendenciáknak a makroszintű érdekegyeztetés kiüresedése, erejének elvesztése sem kedvez, hiszen így minden döntésben benne marad a konfliktus kockázata, ami előzetes egyeztetéssel megelőzhető lenne.

Összességében megállapíthatjuk, hogy növekszik a látencia a munkaügyi vitákban. A munkavállalók és a munkáltatók jogon kívüli alkukat kötnek, ami megakadályozza, hogy a vitát nyílttá tegyék, e nélkül azonban a formalizált vitarendezési eljárásokat sem lehet igénybe venni. Ez a szakszervezetek már amúgy sem számottevő erejét csorbítja, így a kollektív akciók sem lehetnek hatékonyak.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára A területi igazgatás új rendszere és kapcsolatrendszere címmel tartott előadásában az államreform stratégiai irányait és aktuális feladatait mutatta be és ismertette a folyamat területi összefüggéseit, valamint a területi intézményrendszer átalakításának konkrét lépéseit.
Az államreform program célrendszeréből az előadó kiemelte a közigazgatás hatékonyságának és átláthatóságának növelését, valamint a szolgáltató állam elvének gyakorlatban történő megvalósítását. A fő célok a bürokrácia mérséklésével, az ügyintézés egyszerűsítésével, és mindezek érdekében az intézményrendszer átalakításával és egy következetes jogszabályi dereguláció végrehajtásával érhetők el. A 2014-2020. évekre szóló „Közigazgatási és közszolgáltatás fejlesztési stratégia” tartalmazza mind a központi közigazgatás korszerűsítésének, mind pedig a területi államigazgatás ésszerűsítésének feladatait.

A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításának eddigi legfontosabb lépése az volt, hogy a korábbi területi államigazgatási (szakigazgatási) szerveket és feladatokat az újonnan felállított fővárosi és megyei kormányhivatalokba és a létrehozott járások járási hivatalaiba integrálták. Az intézmények jelentős államigazgatási feladattömegtől mentesítették a települési önkormányzatokat is. A kormányhivataloknak és a járási hivataloknak, valamint a járási hivatalokhoz integrált 242 kormányablaknak és a már 2400 kis településen elérhető települési ügysegédeknek köszönhetően ma már ügyfélbarátabb intézményrendszer áll a polgárok rendelkezésére. Ez megnyilvánul abban, hogy átláthatóbbá, könnyebbé és gyorsabbá vált az államigazgatási ügyek intézése, különösen egyszerűsödött a több hatóságot érintő ügyek kezelése.

Az államreform következő lépései között kiemelt helyen van a létrehozott területi intézményrendszer elemeinek, különösen a járási hivataloknak a megerősítése, valamint új feladatként a közel 90 minisztériumi háttérintézmény, az ún. központi hivatalok tevékenységének felülvizsgálata és ésszerűsítése. A központi hivatalok működésének hatékonysága többnyire nem elégséges. Szervezeti átalakításukkal összefüggésben várható, hogy feladataik jelentős része a kormányhivatalokhoz, a minisztériumokhoz, egyetemekhez, vagy másik központi hivatalhoz kerül.
Az államreform fő céljainak megfelelően mind a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításának, mind a központi hivatalok átszervezésének alapvető célja és feladata a bürokrácia csökkentése. Az előadó e kérdés kiemelt jelentőségére tekintettel bemutatta a bürokrácia csökkentésének célterületeit, melyek közül a törvényi dereguláció mellett kiemelhető

  • a hatósági nyilvántartások egységesítése, a különböző szakterületek és térségek (megyék) adatbázisainak összekapcsolása,
  • az eljárási szabályok és különösen az engedélyezési eljárások egyszerűsítése, az engedélyhez kötött tevékenységek számának csökkentése,
  • az ügyintézési határidőknek és az ügyintézés díjtételeinek a csökkentése,
  • az ügyfelek elégedettségének folyamatos figyelemmel kísérése.

A stratégiai irányokat és konkrét adatokat egyaránt ismertető előadás után a követő konzultáción a hozzászólók elsősorban munkaügyi kérdéseket feszegettek. Felvetették, hogy a járási hivatalokhoz került a munkaügyi kirendeltségekhez tartozó feladatok jó része is, így ezeknek az intézményeknek a közfoglalkoztatás sokszor nagyon összetett, nehezen eldönthető vitás kérdéseivel is foglalkozniuk kell. Sok példa mutatja azonban, hogy az ehhez szükséges szakértelem ma még nehezen biztosítható. A kormányhivatalokkal kapcsolatban ez a kérdés általánosabban is megfogalmazódott. Túlságosan sokféle feladatot kell ellátniuk és nehéz a hivatalok vezetőinek minden szakterületen egyformán felkészültnek lenniük. Elhangzott az is, hogy bár az állampolgárok ügyeinek intézésében valóban jelentős könnyebbségek tapasztalhatók, de ugyanezek az állampolgárok egyúttal munkavállalók is és az első előadás tanúsága szerint ebben a minőségükben viszont teljesen ki vannak szolgáltatva a munkaügyi érdekérvényesítés anomáliáinak.

Bagó József, a Belügyminisztérium szakmai tanácsadója, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke, a rendezvény moderátora hozzátette, a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításakor egyfelől nemzetgazdasági dimenzióban a személyügyi oldalon a vonatkozó kimutatások szerint országosan havi 121 millió forint, éves szinten 1,45 milliárd forint összegű illetmény-megtakarítás jelentkezett, ugyanakkor az egyének szempontjából keletkezhettek, illetve keletkeztek látens, vagy nem látens konfliktusok. A Szakosztály jelzést kapott, hogy a korábban önálló területi munkaügyi igazgatási rendszernek az egységes területi igazgatási rendszerbe történő beillesztésekor nem minden érintett került át, vagy került ki sérülésmentesen. Ugyancsak említette, hogy a kormányhivatali rendszer nem egy tevékenysége érinti a helyi gazdaságot, így elképzelhető, hogy a gazdasági szférával történő szélesebb körű rendszeres kapcsolat, illetve egyeztetés segíthetné az együttműködést.

Herczog László, a Pénzügykutató Zrt. munkatársa, volt szociális és munkaügyi miniszter összefoglalójában kiemelte, az igazgatás mind központi, mind területi ágának alakítása, átalakítása a kormányzatok egyik visszatérő célja, intézkedése. Amennyiben egy központi egységhez, például minisztériumhoz túlságosan sok szakmai terület tartozik, az felveti az alsóbb vezetői szintek bővítésének szükségességét, mivel az első vezető már nem tudja egészében áttekinteni az irányítása alá tartozó területeket. Ugyanez érvényes az összevont területi igazgatási egységek munkájára is. Az egyes, az egységes területi igazgatási rendszerbe betagolt, korábban önálló ágazati területi szervezetek ugyanakkor elveszíthetik rugalmasságukat és gyors reagálási képességüket az integráció révén.
Ami a konfliktuskezelés eredményességét illeti, pénzügyi szempontból a konfliktusmegelőzési, illetve érdekegyeztetési rendszerek működtetése ugyan költséges, azonban a felmerülő, esetleg nyílttá váló konfliktusok kezelése már fokozattan költségigényes lehet, amely a végső egyenleget nézve tényleges gazdasági veszteségre vezethet.