A magyar pénzügyi rendszer elmúlt húsz éve címmel szervez konferenciát – a Magyar Pénzügyi Almanach XX. évfolyamának megjelenése alkalmából – a A Magyar Közgazdasági Társaság 2010. december 16-án, csütörtökön 10 órától Budapesten, a Magyar Államkincstár színháztermében (Budapest V., Vadász u. 16.). A konferencia felkért előadói: Balogh László, a PSZÁF alelnöke, Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke, Patai Mihály, az Unicredit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, Bojár Gábor, a Graphisoft SE igazgatótanácsának elnöke, Erdei Tamás, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Bankszövetség elnöke, Hardy Ilona, a Befektető-védelmi Alap elnöke, Farkas István, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke, a PSZÁF korábbi elnöke, Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. kutatásvezetője, Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, valamint Járai Zsigmond, a CIG Pannonia Biztosító felügyelőbizottsági elnöke, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke. A konferencia levezető elnöke Asztalos László egyetemi magántanár. Köszöntőt Kovács Árpád, az MKT elnöke és Kerekes György, a Magyar Pénzügyi Almanach főszerkesztője mond.

A rendezvényen való részvétel díjtalan. Kérjük, hogy részvételi szándékát – az épületbe való könnyebb belépés érdekében – szíveskedjék 2010. december 10-ig jelezni az office.mkt@t-online.hu e-mail-címen vagy a +36 1 331 6906-os telefonszámon.