A korábbi elnökséget választották újra az MKT Társadalomgazdasági Szakosztályának jelenlévő tagjai a szakosztály közelmúltbeli tisztújító ülésén. A szakosztály elnöke Bogár László maradt.

Az ülés résztvevői Bogár László „Vázlatok egy nemzetstratégiához” című tanulmányának vitáján vehettek részt, majd az ezt követő tisztújításon ellenszavazat nélkül választották újra a szakosztály elnökségét.

Ez alapján a következő három évben az MKT Társadalomgazdasági Szakosztályának elnöke Bogár László, tiszteletbeli elnöke pedig Kindler József lesz. A szakosztály alelnökei Szegő Szilvia és Vass Csaba lettek, a szakosztály titkára Várhelyi Krisztina. Az elnökségben Botos Katalin, Gábor József és Nováky Erzsébet is helyet kapott.