//Sikeresen zárult a közgazdász-vándorgyűlés

Sikeresen zárult a közgazdász-vándorgyűlés

Liam Benham európai IBM-alelnök előadásával sikeresen zárult Debrecenben az 56. Közgazdász-vándorgyűlés. A tanácskozás két plenáris, valamint 19 szekcióülésén összesen csaknem 900 résztvevő hallgathatta meg a kiváló előadásokat és az izgalmas kerekasztal-beszélgetéseket, ezzel – és a csaknem 190 előadóval – minden idők legnagyobb közgazdász-vándorgyűlésévé tette a debrecenit. A két plenáris ülésről és a pénzügyi szekció üléséről sugárzott élő közvetítésünk videóanyagait azóta már több mint 3300-an tekintették meg.

Az 56. Közgazdász-vándorgyűlés két plenáris ülésének és a pénzügyi szekció előadásainak a videóanyaga már elérhető a konferencia honlapján, a http://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu címen, a Videó menüpont alatt.

A honlapon és a vándorgyűlés Facebook-oldalán egy válogatás is található a konferencián készóült fotókból – e fotók körét az elkövetkező napokban még bővítjük majd. A Sajtó menüpont alatt pedig egy válogatást tettünk közzé a konferencia előadásaival kapcsolatos sajtómegjelenésekből.

Az 56. Közgazdász-vándorgyűlés előadásainak diái hamarosan letölthetők lesznek a konferencia honlapján.

Zárszavában Pleschinger Gyula MKT-elnök bejelentette, hogy a közvetkező, 57. Közgazdász-vándorgyűlésnek Nyíregyháza ad otthont 2019 őszén.

2018-09-21T11:42:05+00:00