|
BEMUTATKOZUNK
Mi az MKT?
Az MKT a magyar közgazdák legrégebbi, legjelentősebb szervezete, amely a közgazdasági
ismeretek terjesztését, a szakmai közélet fejlesztését, a közgazdászok általános érdekeinek
képviseletét vállalta feladatául. Mindezt sokféle fórum: előadások, tanfolyamok, szakmai viták,
találkozók, vándorgyűlések szervezésével kívánja teljesíteni.
Egy kis történelem
Az MKT Magyarország egyik legnagyobb hagyományú szakmai-tudományos egyesülete, sőt
az egész kontinensen az elsők között jött létre. 1894. május 27-én azzal a céllal alapították meg
professzorok, akadémikusok, miniszterek, bankárok, kereskedők, országgyűlési képviselők, gazdák,
tisztviselők, nagybirtokosok és főrendek, hogy együtt kutassák a nemzetgazdaság felemelkedésének
útját-módját. A társaság megalakulásától a szűken vett tudományon túlmutató közgazdasági viták egyik
legfontosabb fóruma.
A szervezet mindkét világháborút túlélte, hogy azután az ötvenes évek gyanakvó, mindenütt ellenséget kereső
szelleme tevékenységének "felfüggesztésére" kényszerítse. Az 1957-ben valamelyest szabadabbá váló közgazdasági
gondolkodásnak, a korai reformmunkák résztvevőinek azonban 1959 decemberében sikerült újjáéleszteniük. Az alatt
az évtizedek alatt, amíg a "magyar út", a "magyar modell" keresése hazánkra vonta a nemzetközi közfigyelmet, a
társaság is lendületesen fejlődött, s az egész országra kiterjedő szervezetet épített ki.
A rendszerváltással együtt járó pluralizálódás, a szakmai viták néha túlzott átpolitizálása idején a rendkívül
mértéktartó Magyar Közgazdasági Társaságra a korábbinál valamelyest kevesebb figyelem irányult, de a folyamatok
"letisztulásával" szerepe ismét kezd felértékelődni. Ez a taglétszám növekedésében is megnyilvánult, sőt egyre
több rokon egyesület, szakmai szervezet jelentkezik a kapcsolatfelvétel igényével.
Mi mindenütt ott vagyunk - avagy Kik az MKT tagjai?
Az MKT tagjai jellemzően egyetemi és főiskolai végzettségű közgazdák, de sokuk másoddiplomaként szerzett közgazdász
oklevelet. A társaság nagy súlyt fektet arra, hogy az elmélet és a gyakorlat, a kutatás és az oktatás, a
közszolgálat és a vállalati szféra, a pénzintézetek és a médiák területén dolgozók közül egyaránt
toborozzon tagokat. Nagy tekintélyű idős tudósok és pályakezdők (sőt pályájukat még el sem
kezdő hallgatók), sok tapasztalatot szerzett ; nyugdíjas szakemberek, miniszterek,
államtitkárok, vállalati csúcsmenedzserek és feltörekvő fiatalok egyaránt megtalálhatók
soraiban. A tagság derékhada azonban harmincas éveinek második felében vagy negyvenes
éveinek elején jár, már sok gyakorlati ismerettel rendelkezik, de nagy tervei is vannak,
s tudja, hogy ezek megvalósításához egyaránt nélkülözhetetlen a szakmai fejlődés és a
kapcsolatépítés. Minden tagunk felismerte, hogy mindkettőhöz ideális lehetőséget nyújt a
Magyar Közgazdasági Társaság.
Mit tesz az MKT?
Egy olyan szakmai egyesület, amelyben a tagság nem kötelező, hanem önkéntes, elsősorban a nem
iskolai rendszerű továbbképzés, a szakmai viták és találkozók szervezésével szolgálhatja tagjait.
Korábban az információk továbbítása állt a szervezet tevékenységének központjában; a közgazdasági
szaklapok, magazinok, rádió- és tévéműsorok burjánzásának korában azonban a súlypont megváltozott.
Sokan felismerték ugyanis: az elektronikai forradalom, az Internet terjedésének idején sem
mellőzhetők a személyes találkozások, az informális eszmecserék. Különösen nagy súlyt fektet az
MKT a fiatal közgazdászok szakmai integrálására: Ifjúsági Bizottságot
működtet, és minden év elején Salgótarjánban megrendezi a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóját,
amelyen jelképes összegért vehetnek részt az érdeklődő fiatal kollégák.
Az MKT szervezete
A társaság csaknem valamennyi megyében saját szervezettel rendelkezik, és tucatnyinál több - országos
hatókörű - szakosztálya működik Budapesten. Ezek a következők: államháztartási, ellenőrzési,
fejlődés-gazdaságtani, gazdaságelméleti, informatikai, ipari és vállalkozási, kereskedelmi, kommunikáció,
környezet-gazdaságtani, kultúra-gazdaságtani, külgazdasági, logisztika, pénzügy, területi
gazdaságtani, társadalomgazdasági.
A megyei szervezetek és a budapesti szakosztályok egyaránt teljesen önállóan dolgoznak: vezetőségüket
maguk választják, programjukat maguk állítják össze. Az MKT - országos - vezető szervei a küldöttközgyűlés,
az elnökség és a felügyelő bizottság. A küldöttközgyűlés
négyévente tekinti át az MKT tevékenységét, meghallgatva a felügyelőbizottság jelentését, s ez
a szerv határozza meg a társaság működésének középtávú stratégiáját.
Miből él a társaság?
Mint minden egyesületnél, úgy az MKT esetében is az egyik legfontosabb bevételi forrás az egyéni
és jogi tagok tagdíja. Az előbbiek közül az aktív dolgozók évi 3.000 Ft-ot, a nyugdíjasok és a
nappali tagozatos hallgatók 1.000 Ft-ot fizetnek. A jogi tagok - az intézmény nagysága, tőkeereje,
forgalma alapján - egyedileg megállapított, 50 ezer és 500 ezer Ft közötti tagdíjjal támogatják a
szervezetet. Emellett a kiemelkedő rendezvényeket külön is szponzorálják. A közgazdász-vándorgyűlések
esetleges pénzügyi eredménye szintén fontos jövedelmi forrás. Az MKT munkájának elismerését jelenti,
hogy az MTA minden évben támogatást nyújt szervezetünknek, s ugyancsak rendszeres pénzforrás a Magyar Közgazdász Alapítvány.
Még egy szót a tagdíjról
Az MKT vezetése rendkívül büszke arra, hogy tagjai egyénenként értékesebb szolgáltatásokhoz
jutnak, mint a tagdíj összege. A rezsiköltségeket a társaság egyéb forrásokból tudja fedezni. Így minden
kollégának anyagilag is "megéri" a tagság, még ha MKT tagsági kártyájával egyetlen szakkönyvet sem vásárol
kedvezményesen a KJK-tól, és egyik előbb említett folyóiratra-lapra sem fizet elő!
Milyen előnyökkel jár a tagság?
Ez elsősorban attól függ, milyenek a tag körülményei: idős-e vagy fiatal, vezető-e vagy beosztott,
vidéken lakik-e vagy a fővárosban, jól beszél-e idegen nyelveket vagy csak ezután fog megismerkedni
velük. Mégis van néhány olyan előny, amelyet valamennyi tag egyaránt élvezhet. Lássunk először néhány
apró konkrétumot!
Az MKT tagjai rendszeresen, névre szólóan (postai vagy elektronikus úton) meghívót kapnak szakosztályuk,
szervezetük valamennyi rendezvényére, valamint az országos eseményszámba menő közgazdász-vándorgyűlésekre.
(Ez utóbbiak - a legtöbb egyéb rendezvénytől eltérően - térítés ellenében látogathatók.) Az MKT kiterjedt
kapcsolatai révén néhány más szervezet érdekesebb előadására, vitájára is meginvitálják őket.
- Az MKT tagsági kártyájával 20% kedvezménnyel vásárolhatja meg az AULA kiadványait a
Corvinus Egyetem Fovám téri boltjaiban (Fővám tér 8. és 13-15.)
- 15%-os kedvezményt ad könyveire és CD-ire a Kossuth Kiadó a
központi boltjaiban (1043 Budapest, Csányi László u. 34. és 1011 Budapest, Fő u. 40.)
- Az Euróklub Könyvesboltban (1054 Budapest, Bank u. 6) 11 százalékos kedvezménnyel vásárolhat
- 33%-os árkedvezményt kaphat a Külgazdaság éves előfizetési díjából
- HVG könyvek vásárlásakor 15% kedvezményt kap MKT tagként, és 25%-kal olcsóbban rendelhet, ha
MKT tagsága mellett HVG klubkártyával is rendelkezik
A legfontosabb előnynek mégis a szakmai integráció: a szakmai rendezvényeken való
megszólalás, továbbá a másutt dolgozó kollégákkal való, többé-kevésbé rendszeres kapcsolattartás
lehetősége tűnik. (Ez utóbbi elősegítésére adta ki a társaság a Közgazdász Ki Kicsodát.)
Az MKT társadalmi "státusza"
Az MKT nem rendelkezik vagyonnal, mint szervezet nem vesz részt a társadalmi jövedelmek újraelosztásában,
nem ad szakképesítést, mint egy egyetem, sem működési engedélyt, mint egy kamara. Fontosságát, presztízsét
azonban jól jelzi az a sokfelől érkező kérés és "megkeresés", amelyekhez hasonlókért nagyon sok, magát
"társadalmi szervezetnek" nevező egyesület igencsak törekszik. Államigazgatási szervek, tudományos intézetek,
szakmai szövetségek, nemzetközi intézmények, magyar vállalatok és multinacionális világcégek egyaránt keresik
vele a kapcsolatot, kifejezik együttműködési készségüket, igyekeznek felhasználni a társaság fórumait,
tisztségviselőit és tagjait "üzeneteik" célba juttatására.
E szervezet tagjainak sorába várjuk Önt!
|
|