2010. szeptember 3., péntek
Hilda napja
Gyöngyös
A Magyar Közgazdasági Társaság gyöngyösi szervezete már több éve működik a Károly Róbert Főiskola és jogelődei keretein belül. 2003–ban viszont a társulat motorját képező aktív tagok lediplomáztak, így utánpótlásra és a csapat újjáépítésére volt szükség. Ezért a tavalyi év második fele tagtoborzással telt. Igyekeztünk megismertetni a diákokkal az MKT működését, rendezvényeit. Ez a tevékenység annyira sikeres volt, hogy fél év alatt közel 60 új hallgató lépett be tagjaink sorába!

Eddigi programjaink közül a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója a legkiemelkedőbb, amelynek rendezési jogát 2003-ban mi nyertük el. Az eredmény egy rendkívül színvonalas, igényes konferencia, amelynek témája: Magyarország az Európai Unió kapujában. A vezetőség és a többi tagszervezet visszajelzései alapján úgy tűnik, hogy sikerült az MKT céljait (szakmai fejlődés, az információcsere és az ismerkedés ) teljesítenünk.

További céljaink:

- a gyöngyösi tagszervezet népszerűsítése a hallgatók körében
- újabb tagok bevonása
- jelenlegi tagjaink csapattá kovácsolása
- rendszeres, kötetlen összejövetelek szervezése főiskolánk tanárainak bevonásával
- gyárlátogatások
- szakmai előadások szervezése



Elérhetőségünk:

Prutyánn Szilvia
e-mail: p-szilvi@freemail.hu

FIKOT 2010 - Pécs
2010. 02. 25. 08:44

2010. szeptember
hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
hírek
események
fórum
tudásbázis

regisztráció
 
MLM
2010. 07. 20. 16:31 | koromit
FIKOT 2008 Szolnok
2008. 04. 09. 10:33 | bllo
Alumni
2008. 02. 06. 11:12 | katszeni
Sikereink
2007. 12. 29. 19:42 | Gábor
Vezetői hétvége
2007. 10. 09. 17:19 | Viki



Markovszky Szabolcs | markovszky@hotmail.com