Az MKT Ifjúsági Bizottságának alapvető célja szakmai szerveződésbe integrálni azon fiatalokat, leendő és már végzett közgazdászokat, akik érdeklődnek a szakma iránt, akik szeretnének folyamatosan fejlődni, első kézből értesülni a világ, a régió, az ország gazdasági ügyeiről, gazdaságpolitikai kérdéseiről.
Tevékenységünkkel azokat a fiatal közgazdászokat célozzuk, akik szakmai tudásukat bővíteni szeretnék, véleményüket és kérdéseiket egy-egy adott témakörben megosztanák, illetve feltennék.
Tagjaink közé várjuk azokat a fiatalokat, akik felismerik a szakmai kapcsolatrendszer építésének a fontosságát.
Az MKT IB 2002 novemberében megválasztott elnöksége a hároméves ciklusra a következő főbb célokat tűzte ki:
- a már országszerte működő IB-k megerősítése, fejlesztése,
- az IB-k számának bővítése,
- a szomszédos országban működő testvérszervezet, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója és MKT IB közötti szakmai kapcsolat újjáélesztése, fejlesztése,
- az MKT ifjúsági tagszervezetei közötti kapcsolattartás és együttműködés megvalósítása, fejlesztése,
- az MKT IB diplomás tagjai számának növelése, aktivitásuk fejlesztése,
- saját honlap elkészítése, interaktív működtetése. |
|
|
 |
 |

 |
2012. február |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| | | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | | | | |
|
|
 |
|
|
 |
|
|