|
|
 |
 |
2010. szeptember 7., kedd
Regina napja
|
 |
 |
      
Sikereink
(0) «« « 1 » »» (0) (összesen 1 oldal) |
| Gábor |
2007. 12. 29. 19:42:38 8. |
|
|
Sziasztok! Így az év és a félév vége felé talán mindannyiunknak érdemes lenne összefoglalni sikereinket és azokat az elemeket, ami hasznos lehet másokra is. A jól sikerült bevonó után új erővel és sok új taggal fogtunk neki a BéKÖN szervezésébe, mely a visszajelzések alapján mind szervezési mind szakmai szempontból jól sikerült. A honlaunkon továbbra is hozzáférhetők az anyagok a konferenciáról. A honlapon elérhető anyagokat az elmúlt három hónap alatt több mint 1000 alkalommal töltötték le, aminek nagyon örültünk és meggyőződésem, hogy az MKT többi szervezetének érdeklődése nélkül nem lett volna lehetséges. Köszönjük Az egyetemen szerveztünk előadást a brókervilágról és az EU adó és vámpoltikájáról, Kovács Lászlót kértük fel, hogy tartsa meg előadását. Emellett játékelméleti sorozatunkból két előadás is lezajlott. Málik Zoltán a politikai játékelméletről, míg Mérő László a kooperálás és versengés természetéről tartotta meg előadását. Szerencsére minden előadást nagy érdeklődés fogadott, száz és háromszáz között volt átlagosan a nézők száma. Az előadások diáit és róluk készült összefoglalói szintén megtalálhatók a honlapon. (mkt.uni-corvinus.hu) Számos beszámolónk és cikkünk jelenhetett, így meg a Köz-gazdaság (www.koz-gazdasag.hu) szakmai folyóiratában. Ebben a félévben volt kurzusunk tárgyalás és vitatechnikákra, melyre a népszerű angolszász Debating módszerét használtuk, Illetve a Corel Draw program használatáról is volt kurzusunk. Megünnepeltük szervezetünk 10. születésnapját is ünnepi körülmények között. Emellett vizsgafelkészítő kurzusaink is voltak, melyet a szervezet demonstrátor tagjai tartottak. Mindezek mellett szerencsére több sikeres belső közösségi programunk is akadt mint például az MKT karácsonyi partija. Mozgalmas, néha nehéz, de sikeres félévet zárhat a mi szervezetünk is. Sikerekben és boldogságban gazdag Új Évet mindenkinek! Üdvözlettel, Neszveda Gábor MKT Corvinus |
|
|
válasz erre |
 |
| weinerjanos |
2007. 11. 16. 01:49:31 7. |
|
|
Sziasztok! Nagyon tetszettek a Békön-nel kapcsolatos anyagok. Itt lent délen terjesztjük, mint a vírust. :) Jó munkát minden végvárnak. Üdv.: Weiner János Pécs |
|
|
válasz erre |
 |
| Gábor |
2007. 11. 10. 09:48:22 6. |
|
|
Sziasztok! Elkészültek a beszámolók a BéKÖN előadásaiból. Hozzáférhető mindenki számára, akit érdekel a: http://mkt.uni-corvinus... címen. Érdemes beletekinteni mindenkinek, aki volt azért, aki nem azért. Üdvözlettel, Neszveda Gábor MKT Corvinus |
|
|
válasz erre |
 |
| storkman |
2007. 11. 02. 18:56:28 5. |
|
|
Sziasztok, mindkét szervezetnek gratulálunk a jól sikerült rendezvényekhez, és további hasonló élményeket. Kelemen András az MKT IB nevében |
|
|
Gábor, 2007. 10. 29. 08:53:20 (4) | válasz erre |
 |
| Gábor |
2007. 10. 29. 08:53:20 4. |
|
|
Sziasztok! Sikeresen megrendeztük a Budapesti Közgazdasági Napokat (BéKÖN). 2 nap alatt 11 előadó tartotta meg előadásait a fekete- és szürkegazdaság témájában. Az előadások mind nagy sikerűek lettek, amit a rendezvény végén kitöltött kérdőív magas pontszámai is jeleztek. Reméljük mindenki jól érezte magát, aki eltudott jönni, de azokra is gondolunk, akik nem tudtak részt venni a BéKÖN-ön. Számukra készül egy beszámoló a szakmai programokról, amit honlapunkon majd megtekinthetnek. Üdvözlettel, Neszveda Gábor MKT Corvinus |
|
|
válasz erre |
 |
| Gábor |
2007. 10. 21. 22:39:56 3. |
|
|
Sziasztok! A Budapesti Közgazdasági Napokra (BéKÖN) elkészült a kiadványunk, aminek mi más lehetne a témája mint a fekete- és szürkegazdaság. Ajánljuk mindenki figyelmébe. Elérhető: http://mkt.uni-corvinus... Neszveda Gábor MKT Corvinus |
|
|
válasz erre |
 |
| igloidenes |
2007. 10. 10. 12:58:34 2. |
|
|
Sziasztok! Úgy érzem most ősszel Szegeden igen nagy lendülettel indultunk. Júliusban megrendeztük a bevonótábort, nagyon klassz beszélgetések alakultak ki a munkákról, államvizsgáról. Szeptemberben rendeztünk egy tantárgyi útmutató fórum jellegű találkozót a Karon, ahol tanácsokat adtunk, hogy különböző tantárgyakból mire érdemes odafigyelni, hogyan érdemes tanulni, hogy ne legyen probléma a zh/vizsga időszak. Az V. évfolyamon kívül minden évfolyam képviseltette magát. Októberben került sor a "Hova tovább Kis/közép/nagy vállalat?" nevet viselő előadásra, melyet Dr. Imreh Szabolcs rendkívül szórakoztató stílusú oktatónk adott elő. A rendezvény teltházas volt, sőt 1-2 ember állva hallgatta végig az előadást. Az első évfolyamnál is voltunk most kedden (a mikroökonómia előadásuk előtt), néhány szóban bemutattuk az MKT-t, és a Szegedi Ifjúsági Bizottságot. Körbe adtunk egy lapot, hogy írja fel a nevét minden olyan érdeklődő, aki jobban meg szeretne minket ismerni, időben szeretne értesülni a rendezvényeinkről, stb. Megtudtuk, hogy jövő héten írnak mikroból zh-t, ezért újból mikrofont ragadtunk, és kiegészítettük a mondandónkat egy-két jótanáccsal a zh-ra. Mivel az Elméleti Közgazdaságtan szakcsoportnál demonstrátorként is tevékenykedek, kompetensnek tűnhettem. Rögtön érdekesebbnek tűntünk számukra, sokan csak ezután írták fel az email címüket. Végül mintegy 114 email címet kaptunk, névre szólóan fogjuk őket meghívni a nemsokára megrendezésre kerülő Ismerekedési Estünkre. Számomra a tanulság: Hasznos, értékes információt mondani jókor, jó helyen + a demonstrátorok "integrálása" az IB tagjai közé:). Üdvözlettel: Iglói Dénes MKT Szegedi Ifjúsági Bizottság (elnök) http://mkt-szeged.5mp.eu |
|
|
Gábor, 2007. 10. 10. 11:55:43 (0) | válasz erre |
 |
| Gábor |
2007. 10. 10. 12:26:42 1. |
|
|
2007 szeptember végére szerveztük a Bevonó táborunkat Monokon. Pozitívum volt, hogy sokan voltunk és elôre jól szervezett programok voltak végig, sok csapatépítô elemmel. Megtekintettük Kossuth szülôházát, volt workshop, esti szalonnasütés, tájékoztató a szervezetrôl és rengeteg csapatépítô játék. Utólag javítanánk a tábor direkt reklámozásán. Sok emberhez eljutattuk a hírt, viszont a személyes, direkt reklám lehetôségeit nem használtuk ki eléggé. Neszveda Gábor MKT Corvinus |
|
|
válasz erre |
 |
| Gábor |
2007. 10. 10. 11:55:43 0. |
|
|
Vezetôi hétvégén felmerült, hogy a programjainkat és azok tanulságait jobban meg kellene osztani egymással. Erre használhatnánk ezt a fórumot. Ide írjunk be minden kisebb vagy nagyobb programot, amit megcsináltunk és írjunk utána egy pozitív eredményt és egy olyan hibát, amit utólag már jobban csinálnánk. üdv, Gábor |
|
|
válasz erre |
 |
(0) «« « 1 » »» (0) (összesen 1 oldal)
|
|
|
|
 |
|
|
|