Egyensúly, növekedés és reform
(0) «« « 1 » »» (0) (összesen 1 oldal) |
| jombikz | 2006. 07. 28. 14:21:33 3. | |
| Tisztelt Kollégák, Kedves Olvasók! Kérem engedjék meg, hogy elöljáróban egy szubjektív bevezetővel kezdjem szerény hozzászólásomat. Miután néhány hete olvastam Kornai János cikkét, majd hamarosan az MKT honlapján hírt kaptam az induló fórumról, szinte biztos voltam benne, hogy július végére levelek és kommentárok sora özönli el ezt az oldalt. Sajnálatomra, ez a megérzésem nem volt helyes – meglepődve látom, hogy nem látom a sok hozzászólást. Bár kifejezetten nem hajt olyan szereplési vágy, hogy a fórum összes hozzászólásainak harmadát-negyedét jómagam produkáljam, a szerkesztők/webmesterek engedelmével mégis közzéteszem néhány gondolatomat. Kornai János életművét, munkásságát tisztelem, több művét olvastam, a Hiány című munkája 6-7 éve a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen a vizsgatárgyaim között is szerepelt. Alábbi megjegyzéseim nem kívánnak vitatkozni a szerzővel (hiszen nem lehetek egyenrangú vitapartner), csupán néhány szubjektív, tudománytalan, kutatásokkal és szakmai múlttal nem megalapozott megjegyzést kívánok tenni. Ezen gondolatokat természetesen előttem már többen megfogalmazták különböző fórumokon és publikációkban, a hozzászólás formai kötetlenségéből adódóan viszont forrásmunkákat nem jelölök meg. 1) A szerző által a cikk első részében leírt makrogazdasági összefüggések az átlagos közgazdasági tájékozottsággal rendelkező olvasók számára is érthetően világítja meg a fontosabb makroökonómiai egyensúlyi kérdéseket. Az összefüggések igazak és valósak. Sajnos azonban a piacok és a kormányok nem kizárólag a steril és racionális gazdaságra jellemző tankönyvi szabályok és elvek szerint működnek és cselekednek. Amint azt a szerző is kifejti: „Sok az ilyen előrebecslésekben a bizonytalanság. … Senki sem tudná ma előre megmondani, melyik fajta reakció lesz gyakoribb és erősebb.” 2) A számos bizonytalansági tényező miatt – bár természetesen nem tartom magam „a problémákat ismerő és tárgyilagosan átgondoló makroközgazdászok” csoportjába tartozónak – azzal a kijelentéssel, hogy „a kiigazítás programja makrogazdasági szempontból helyes irányba mutat”, nem könnyű feltétel nélkül egyetérteni. Szeretnék ismételni a szerző által is felvetett bizonytalansági tényezők közül kettőt: a. Hiába próbáljuk a megbomlott egyensúlyt több adóbevétel beszedésével egyensúlyozni és ezáltal az államháztartás finanszírozási igényét csökkenteni, ha a kormány hitelességének csökkenése miatt a pénzpiacok magasabb kockázati prémiumot és magasabb hozamot várnak el az államkötvényektől, mely a növekvő kamatkiadásokon keresztül (esetleg a befolyó többletbevételek dacára) a deficit növekedését okozza (idézve a szerzőt: „nő a költségvetésre nehezedő kamatteher, ettől is nő a deficit”). b. Hiába próbáljuk az adó- és járulékemelésekkel a háztartások fogyasztását csökkenteni (idézve a szerzőt: „lefékezi a háztartások fogyasztásának aránytalanul gyors növekedését”), ha az adó- és járulékemelésekkel a háztartások megtakarítási potenciálját gyengítjük, aminek következtében az államadósság finanszírozásában nagyobb szerepet kapnak a külföldi források; az államadósság külföldi forrásokból való finanszírozása pedig általánosságban nagyobb kockázatot hordoz, mint a hazai forrásból történő finanszírozás. („Nagyon sok múlik tehát a háztartások megtakarításán – ezt pedig nem tudjuk megbízhatóan előre látni.) 3) Nagyon bonyolult kérdéskört érint „A fájdalom elosztása” alfejezet. Ez ügyben kifejtették már véleményüket a szakszervezetek, a felsőoktatási hallgatók egyesülete, az egészségügyi dolgozók képviseletei, a munkaadók képviselői, valamint, elemzők kutatók és számos egyéb szervezet, közösség, csoport. Az ő véleményüket ismerik a közéletben tájékozott, politikai-gazdaságpolitikai híreket olvasó-hallgató emberek. Nálam sokkal hitelesebben tudnának mesélni például az Érdekegyeztető Tanács vagy a HÖOK tagjai, hogy mennyire érezhető a kormány részéről a „az igazságtalanságok enyhítésére irányuló szándék”. Egy dolgot emelnék csak ki önkényesen, ez pedig a 2.a) pontban említett összefüggés az adóemelések, a kormány hitelessége, és a kamatkiadások szintje között. A jelenlegi helyzetben fennáll az a veszély, hogy a munkavállalók 4-8%-os nettó bércsökkenését okozó adó- és járulékemelésből fakadó többletbevételek jelentős hányadát a kormány hitelességvesztéséből fakadó megnövekedett hozamszint és a gyengülő árfolyam negatív következményei felemésztik. Találó ugyanakkor a szerző alábbi, a szövegkörnyezetből általam önkényesen kiragadott mondata: „Ezeknek a változtatásoknak az együttese nem alkot konzisztens adóreformot, egy részük inkább rögtönzött, alkalmi … rendszabálynak tűnik…”. 4) A hitelesség gyakorlatilag a központi kérdése az egész folyamatnak, a szerző is részletesen tárgyalja ezt írásában. Általános tapasztalat, hogy a hiteles, kiszámítható gazdaságpolitika, a stabil adórendszer előnyösen hat a gazdaság fejlődésére; a gazdasági szereplők, a külföldi beruházók szemében egy adott ország megítélésében ezek a szempontok meghatározó jelentőséggel bírnak. Sokak szemében nehéz hitelesnek elfogadni azt a gyakorlatot, amikor egy kormány 4-5 hónappal az országgyűlési választások előtt törvénymódosítás keretében ÁFA-kulcsot és SZJA-kulcsot csökkent, majd 4 hónappal a választások után ÁFA-kulcsot és SZJA-kulcsot emel. Természetesen sok mindenféle ígéret hangzik el a politika színpadán, de a törvényalkotás (mint a legmagasabb szintű jogszabályok meghozatala) koherenciájának megbomlása negatív következményekkel járhat. Befejezésül álljon itt a cikk első felének végén megfogalmazott kérdés: „Mi volt a fontosabb az ország érdeke szempontjából: az, hogy a korábban kormányzó politikai erők a kormányrúd mellett maradhassanak, … vagy az, hogy a gazdaság minél előbb jöjjön rendbe, és hogy teljesebb, őszintébb tájékoztatást kapjanak az ország polgárai a nehézségekről?” Kornai János nem ítélkezik, nem foglal állást e kérdésben („Nem érzek késztetést magamban, hogy erkölcsbíró legyek…” ). Mivel én nem vagyok kutató, csak egyszerű szubjektív hozzászóló az MKT fórumában, úgy gondolom, hogy a fenti kérdésre egyértelmű választ tudok adni. Sőt, reményeim az olvasók többsége is tudja, hogy melyik az egyetlen helyes válasz. |
||
| válasz erre | ||
|
||
| Győri Dávid | 2006. 07. 28. 06:20:50 2. | |
Kornai János két írása rendkívül fontos. Az első és legfontosabb gndolat benne a fiskális kiigazítás szükségességének és reformok esetlegességének különválasztása. Ha ezt az éles különválasztást elfogadjuk, akkor sok minden megvilágosodik számunkra. Eddig például nem értettem, hogy a kormányzat un-block miért küzd azzal, hogy egyszerűen képtelen elmagyarázni a triviális fontosságú fiskális kiigazítás szükségességét. Az egészen elképesztően gyenge kommunikációs teljesítmény mögötti egyik ok, hogy egyszerre két dolog sürgősségét és elkerülhetetlenségét próbálták összemosva magyarázni. Kornai János kiválóan mutat rá, hogy ez két külön dolog: Egyik a fiskális kiigazítás, amely sürgős és elkerülhetetlen. A másik a reformok ügye, amely nem sürgős és nem elkerülhetetlen, hanem választható. A fiskális kiigazítás ügyében 100%-ban mindennel egyetértek Kornai János cikkében. Itt egyetlen egy gondolatot adnék a cikkhez. A kiigazítás mértékének ambivalenciáját nagyon okosan hangsúlyozta Kornai János. Én szakmailag úgy vélem, hogy a hiány csökkentésének mértéke lehetne valamelyest magasabb. Ez persze - tisztában léve azzal, hogy mennyire sok tényezős a képlet - csak egy érzés. Keynes mondta azt, hogy a tartósan magas költségvetési hiánynál csak egy rosszabb dolog van, ha túl gyorsan akarják azt csökkenteni. (Ebben a gondolatban sokat megérthetünk Keynes-ről is és arról, hogy mit is gondolt és nem gondolt valójában az anticiklikus fiskális politikáról.) Keynes ugyanis úgy gondolta - gondolom én - hogy ha túl drasztikus a megszorítás, akkor az recesszióhoz és ezen keresztül további egyensúlyvesztéshez vezet. Ez is tehát egy azon - szinte megszámlálhatatlan - tényezők közül, amik befolyásolhatják azt, hogy a megszorítás mértéke elégséges, túlzott, vagy nem elegendő. A reformokról szóló második részhez viszont több mondanivalóm van. A teljesség igénye nélkül néhány. 1. Az alapkoncepciók mindegyikében egyetértek Kornai Jánossal. 2. A reformok lehetséges körébe be kell venni - eddig a cikk nem említi asszem - a közigazgatást. Magyarország lakossági és területi mértékéhez nem illik egy rendszer, amelyben - a teljesség igénye nélkül - települések, kistérségek, megyék, nagy térségek, régiók, határokon átnyúló régiók, ország - vannak. Ez nem normális. Nem hatékony. Ez nem közel, hanem távol helyezi az állampolgárt bármi értelmes és hatékony cselekedet lehetőségétől. A közigazgatási szintek száma mellett, azok szintenkénti elemszáma is elgondolkodtató. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy jó egy ekkora országban közel 3500 települési önkormányzat működtetése. Ingatlanokkal, tisztségviselőkkel, eszközökkel stb. Még a közszférát nagyon kultiváló országokhoz képest is számításaim szerint minimum 5-szörösen túlönkormányzatosított az ország. (Kis iróniával azt mondanám, hogy ha 5 teljesen hatékonytalan önkormányzat apparátusa, helyett 1 hatékony lenne, akkor a maradék négyből a volt dolgozók vállalkozásba kezdhetnének, amely ugyebár országszerte 2800 vállalkozást jelent és ebből - ahogy Kornai írja - lenne minden 100 darabra esően 10 sikeres és 2 világraszóló. Szép. E helyett most irodában aktákat tologatnak. Egyébként a kormányzati kiszorítási hatás egyik tágan értelmezett, de nagyon destruktív eleme a munkaerő lekötése. Ezeknek az embereknek a kretaivitása, a szabadsága, a motivációja, az ütőképessége, amely egy hatékonytalan rendszerbe folyik be, a helyett, hogy a versenyszféra rendelkezésére állna.) És akkor a többi közigazgatási szintről még nem is beszéltünk. Bár Kornai János ezt nem sorolta be a megszorítás vs reform dichotómiába, de én a közigazgatási rendszer ügyét a potenciális reform kategóriába sorolom. Igaz, hogy ebben a teljesen hatékonytalan rendszerben 100 milliárdok vesznek el, és ezeket megspórolnánk egy reformmal, node lássuk be a kérdés ezen túlmutat. Valójában a kérdés az, hogy milyen közigazgatása legyen az országnak. Ez nem eldönthető, nem kidolgozható 5 hét vagy 5 hónap alatt. 3. Kornai János megpróbálja felsorolni, hogy mely elemek tartoznak az állam feladatkörébe. Arra a következtetésre jut, hogy a leírtaknál többet most nem is tud felsorolni. Én sem. Azonban a leírtakat egy kicsit jobban megvizsgálva szeretném megkérdőjelezni ezek közül az egyik predesztináltan, eredendően és örökkévalóan, kőbe vésetten és megkérdőjelezhetetlenül állami voltát. Egyszer Hollandiában jártam Utrechtben egy egyetemen. Csak véletlenül voltam ott, de nem volt más dolgom, hát bementem egy előadásra. Angolul tartották, mert a diákok fele külföldi volt. Már előre szóltak, hogy lehet, hogy ez nekem unalmas lesz, mert arról szól, hogy miért érdemes a Holland hadseregben dolgozni. Ennek céljából a hadsereg egyik vezetőjét küldik ki előadni. Na a magasrangú tiszt - tökéletes angolsággal - két órás előadást tartott arról, hogy a hadsereg mely részeit helyezték magánkézbe. A lehető legtöbbet. Ami egészen izgalamas, hogy a "Command and Controll" feladatok egy részét is magánkézbe engedték. Teljesen lelkes volt és konkrét számadatokkal támasztotta alá, hogy mely területeken mennyivel lett ettől hatékonyabb az ország védelme. Na ezért érdemes szerinte a Holland hadseregnél dolgozni, mert ez egy olyan szervezet, ami mindig jobb akar lenni. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy Kornai János felteszi a kérdést, hogy mi az állam feladata pontosan. Véleményem szerint az állam feladata, hogy okosan, ügyesen helyezze ki a különböző ellátandó feladatokat. Outsourcing. És, ha éppen nincs okosabb és ügyesebb lehetőség, akkor tartsa a maga kezében. Én tehát nem csinálnék Kornai féle listát, hogy ezek állami dolgok, azok meg nem. Én azt mondanám, hogy ez is lehet állami, meg az is. Ez is lehet magánkézben, meg az is. A kérdés az, hogy éppen az adott körülmények között hol hatékonyabb. Időnként azt hallom, hogy na eljött a nagy vállalategyesítések ideje, a világ megtalálta a leghatékonyabb formát. Aztán máskor meg azt hallom, hogy na eljött a nagy outsourcing ideje, mert ez a végső és megkérdőjelezhetetlen formula. A kettő - bár nem logikai ellentéte egymásnak - között látszólag ellentét van, mert az egyik arra utal, hogy egyre több feladatot helyezzünk egy darab vállalaton belülre, míg a másik arról szól, hogy egyre több feladattól szabadítsunk meg egy vállalatot. Na akkor most melyik a végleges és mágikus nyerő formula? Nyilvánvalóan egyik sem, hiszen bizonyos helyzetben megéri egy feladatot vállalaton belülre hozni, pár év múlva egy másik helyzetben meg pontosan megéri azt majd kihelyezni. És így tovább. Egyiktől sem kell megijedni. A kérdés mindig az, hogyan tudom a vállalatomat hatékonyabban működtetni? És néha a hatékony megoldás nem az, ami a tankönyvekben addíg le volt írva. Hiszen az a tankönyv megírásakor tűnt hatékonynak. Erre egy jó példa egy ismerősöm. Egy nagyon sikeres multinacionális vállalatnál dolgozik. Több éve beszélgetek vele gazdasági dolgokról. Egyszer jön hozzám és mondja, hogy képzeld el kihelyeztük a marketing kutatást. OK - mondom - sok sikert, bízzatok meg jó cégeket ezzel. Aztán pár hónap múlva jön és mondja, hogy képzeld el kihelyeztük a teljes marketinget. Jó - mondom - OK, sok sikert. Azán jön pár hónap múlva, hogy mostmár minden gyártást kihelyeztünk. A mi cégünk nem gyárt. A szállítás, meg az épületek takarítása, meg az élelmezés meg eddig is teljes egészében ki voltak helyezve. Jó - mondom - hát ez biztos nagyon jó. Aztán jön pár hónap múlva és mondja, hogy kihelyezik a teljes könyvelést, bérszámfejtést. Meg a jogi ügyeket is teljes egészében. Mondom, OK, hát kisebb cégeknek is gyakran külső könyvelőjük van. Aztán jön pár hónap múlva és mondja, hogy kihelyeztük a teljes pénzügyet globális szinten. OK, mondom hát ez bátor dolog. Aztán jön pár hónap múlva, és mondja, hogy kihelyeztük az értékesítést. Fú - mondom - ez izgalmas, de hát láttam már más céget is, aki ezt kihelyezte. Aztán elkezdtem gondolkodni: Hűha, most akkor mi is maradt ebben a cégben? Mi az, amit ez a cég tud, amelynek a világ legismertebb márkái közül számos a kezében van? Mi is ez a cég? Biztos nem gyártó, mert nem gyárt. Biztos nem szolgáltató, hiszen FMCG szektorban van. Biztos nem szállító, hiszen nem szállít semmit maga. Biztos nem kereskedő, hiszen más végzi az értékesítést. Stb. Nade, akkor mi a csuda? Végül arra a következtetésre jutottam, hogy ez a cég nem mást tesz, mint a kihelyezéseit optimalizálja, menedzseli, összehangolja. És bezsebeli a tekintélyes profitot. Ezt csak arra hoztam példának, hogy nincsenek szent tehenek - ha olyan a helyzet és az a jó megoldás, hogy valamit kihelyezzünk - akkor ki is kell helyezni. És ez alól az állam sem kivétel. Csak ezt okosan, ügyesen, taktikusan és stratégikusan, flexibilisen, ugyanakkor kiszámíthatóan kell(ene) tenni. Ennek kidolgozása egy egy állami feladatkör esetén nem lehet összecsapott munka. Ugyanakkor lehet, hogy mire kidolgozzuk a lehetséges megoldást, addígra más a nyerő helyzet. Szóval állam legyen a talpán, amelyik jól tudja optimalizálni, hogy mi legyen a kezében. Folyt. Köv. |
||
| válasz erre | ||
|
||
| Beck György | 2006. 07. 09. 16:37:07 1. | |
| Kornai professzor után nehéz megszólalni, és csak egyetlen részhez szeretnék hozzászólni, ahol az a kínai modellt írja le, hogy az önkormányzat és a vállalkozók közös vállalkozásokat hoznak létre, ami mindkét fél számára megfelelő előnyöket tartalmaz. Abban a nagyközségben, ahol élek, - gondolom máshol is - igen élesen merül fel az a kérdés, miből lesz az önkormányzatnak bevétele? Folyik a vagyon felélése, elsősorban a szabad területek kiárusítása, ami nem "fenntartható" és hosszú távon csak fokozza a bajokat, a betelepültek ellátása egyre nehezebben oldható meg. Az állami normatívák egyre csökkennek, tehát az államra, mint fejőstehénre egyre kevésbé lehet számítani. Marad valamennyi adóbevétel, főként telekadó, gépjárműadó, az szja helyben maradó része, de ez nem túl sok. Mivel nincsen sem autópálya, sem megművelhető földterület, csak - egyenlőre - élhető környezet, az előnye válik a hátrányává. Ebből kiút lehetne az említett vállalkozási forma. Hiányos ismereteim szerint erre nincsen lehetőség a törvények szerint. Remélem, hogy tévedek. |
||
| mkt, 2006. 07. 05. 15:00:06 (0) | válasz erre | ||
|
||
| mkt | 2006. 07. 05. 15:00:06 0. | |
| Tisztelt Kollégák! A hazai közgazdász közvéleményt élénken foglalkoztatta az elmúlt napokban Kornai János kétrészes cikke a Népszabadság 2006. június 28. és 29. számában. Úgy gondoljuk, hogy a cikk jó kiindulópontja lehet egy vitának a hazai gazdaságpolitika elméleti alapjairól is, arról, hogy milyen közgazdasági szemlélet alapján lehet az egyes gazdaságpolitikai kérdéseket szakszerűen tárgyalni. A vitával nemcsak az a célunk, hogy a kormányprogram, illetve a kiigazítás tartalmáról vitatkozzunk, hanem az is szerepet játszik, hogy a szakmai konszenzus kereteinek kialakításához hozzájáruljunk. Meggyőződésünk, hogy a közgazdász-társadalom jelenleg érzékelhető megosztottsága áthidalható és át is hidalandó. Reméljük, hogy a Fejlődés-gazdaságtani Szakosztály ezzel a vitával ehhez is hozzá tud járulni. Üdvözlettel Hoós János, a Fejlődés-gazdaságtani Szakosztály elnöke Trautmann László, a Fejlődés-gazdaságtani Szakosztály titkára - a cikk az MKT főoldaláról is elérhető - |
||
| válasz erre | ||
|
||
(0) «« « 1 » »» (0) (összesen 1 oldal) |
