Az Európai Unió válsága
(0) «« « 1 » »» (0) (összesen 1 oldal) |
| kvzoltan | 2007. 05. 11. 14:14:54 2. | |
| Javasoljatok, ellenvéleményezzetek, cáfoljatok: http://index.hu/velemen... | ||
| válasz erre | ||
|
||
| kvzoltan | 2006. 01. 31. 00:46:02 1. | |
| Kedves Csilla, örömmel olvastam szomorú sorait, és szomorúan válaszolok, hátha majdan örülhetünk is :-) Kedves Csilla és minden Fórumolvasó! 1. Az Európai Unió megosztottságát soha senki nem gondolta komolyan felszámolni egy 'jelentéktelen' elit csoport tagjain kívül. Mai napig mindenki a saját nyelvében hisz, mint magyar zenetanár a Kodály-módszerben, csakhogy ma már senki nem gondolhatja komolyan, hogy azzal jár jól, ha az egész angol szaknyelv-özönt például magyarul is meg kell tanulnia, és minden apróság kétszer annyi erőfeszítésébe telik, mint annak, aki csak az angol kifejezéssel meg tudja magát értetni a környezetében. Ahogy ma már a Kodály-módszer lényege is nevetséges, hogy majd a faluból hozott népdal ismeretében a diák hamar belejön a szolmizálásba: mindannyian az iskolában tanultuk a Hídlóóóóóó-végééén-t, nem az apánk térdjén a kocsmában. A társadalmakat viszi a lendületük, és olyan kérdéseket, hogy vajon hogyan tudnák diszkriminálni a prágai közgazdászt egy milánói állásinterjún, ha mindketten angol nyelven beszélnének legalább annyira akcentusmentesen, mint a hollandok vagy a svédek, senki fel sem meri tenni. Ugyanis mindenkinek evidens, hogy az első szónál kibukik, ki honnan való, és ez is része az állásinterjúnak. Pedig ez súlyos megsértése az Uniós munkaerőpiaci törekvéseknek és szabályozásnak. Az emberek elsősorban azért nem tudják, hogy mire jó az Unió, mert az előnyök olyan maguktól értetődőek: ki fogja fel azt, hogy ma Magyarországon mennyi törvényt nem tudnak elrontani a honatyák amiatt, mert nem lehet az általános uniós szabályozásba ütközniük? Vagy hogy mennyi versenyképességet nyertünk, és ezzel az egyén évente mennyivel lett gazdagabb (annak tág, jóléti értékét is belevonva - mert a választások például erről szólnak: lásd elégedetlenségi kampány a Változás nevében) csak az Unió befektetés-ösztönző hatása, illetve az uniós támogatások által? A legizgalmasabb, hogy az egyén szempontjából az Unió nem fejlődés, hanem lemaradás: miközben teljesen természetes mindenki számára, hogy szabadon mozoghat végre a kontinensen (hisz semmi értelme a nagy határzáraknak; és különben is mindig is így volt 1900 előtt), minduntalan akadályokba ütközik, ha három hónaptál tovább kíván valahol maradni, ami nem a kiinduló országa. Ezt magában mindenki az Egyesült Államokban élők helyzetével méri össze, és az Unió nem kínál plusz előnyöket, holott ezen a kérdésen az U.S.A.-ban nem dolgoznak már jó százötven éve, itt meg semmi máson nem dolgoznak már 50 éve. 2-3. Egyelőre a magyar társadalom egy tagjának olyan érdekérvényesítési álmai vannak, mint elérni egy társasházi közgyűlésen, hogy a leszakadt faldarabot a tél beállta előtt állítsák helyre. Az összerurópai picture-re nem marad ereje, mert ha van egy kis esze, akkor rengeteget kell dolgoznia, miközben rengetegen szinte semmit nemdolgoznak, vagy ha dolgoznak is, vele tartatják el magukat - legalábbis a költségek jelentős részében. Az Unió az átlagpolgár számára nem jelent központi víziót, mert amorf: nem tudja a polgár, hogy miről is van szó. Miért nem tudja? Mert már 20 éve legalább azon vitatkozik mindenki, hogy födderáció vagy konföderáció legyen-e. Nem mintha éppen a háború lenne a megoldás, de az U.S.A.-nak nagy mázlija volt a polgárháborújával, mert a kérdés jól dőlt el, és eldőlt. Itt mindenki finnyáskodik, és utálja a Közös Európát: Sajátot akar -az meg nincs. Akkor fogja az 'utca embere' az Unió központi döntéseit figyelemmel kisérni, ha a saját országának döntései lesznek, azaz, ha az Unió egy ország lesz, aminek ő is az állampolgára. Az, hogy most nem az ENSZ a nagy védőernyő az Európai Unió területén, hanem az uniós szervek, egyáltalán nem készteti paradigma-váltásra az egyént, mert egyszerűen más fórumot jelöl ki a gondolkodásában a saját országa érdekeinek érvényesítésére. Kész. Semmi közös nincs a jelenlegi Közös Piacban. Valaki valamikor aláírt valamit, és az jobb, mint ha nem tette volna, de azért mindenki tegyen úgy, mintha az érdekérvényesítésnek a korábbi mederben kellene folynia - nagyjából így gondolják legtöbben. Nem? 4. Az Alkotmány megszavazásának elbukását nem érzem különösnek, vagy különösen drámainak - többé kevésbbé az volt a csoda, hogy addig is előre jutott, ameddig. Hiszen nem állt mögötte semmi: se társadalom, se ország nincs olyan, hogy EU. Az ENSZ sem próbálkozott Egyetemes Földi Alkotmány megfogalmazásával. Ez utóbbit mindenki jogosnak érzi. Az előbbi sem sokkal 'jogosabb'. Ha egyszer azonos nyelven lesznek képesek az emberek egymást megérteni (mégha az egy közös másodlagos nyelv lenne is, akár az eszperantó, akár bármely létező vagy kihalt nyelv is), társadalomtörténeti léptékkel mérve azonnal megszűnne az 'európaivá nevelés' szükséglete. Európaivá azokat kell különben nevelni, akik nem azok, hanem majd azzá tesszük őket, mint magyar gyerekeket janicsárrá. Az Unió lényege, hogy van európaiság. Ennek részesei vagyunk. Erre nevelni nem kell minket, mert még az kocsmában korhelykedő is 'európai módon' teszi azt: sem az afrikaiak, sem a japánok, stb. nem ugyanúgy teszik a hétköznapi dolgaikat, és főleg nem úgy gondolkodnak azokról, mint mi. Erre nevelni senkit nem kell. A közösség érzete hiányzik. Az nincs is meg valóban. Első lépés a nyelv kell legyen. Amíg mindenki fordításban élvezi a többiek mondanivalóját, addig a language barrier nem engedi a közösség érzetét kifejlődni. Más szavakkal, amíg a franciák nem érzik meg az 'eperfa lombja'-nak közös nyelvre fordított változatában a maguk kultúrális hangulatát, ami rímel a miénkre, addig sosem érkezik el a közös és egységes kultúra érzete sem. Nehéz, mert egy nyelv sem elég flexibilis - nem lehet az -, hogy minden európai nép kultúráját tökéletesen visszaadja, de ha legalább, amit lehet, egyszer végre átültetnék, akkor legalább végre esélye lenne egy közös európai kultúra kifejlődésének. Ami aztán megmutathatná gazdagságát a holywood-i özönnel szemben is. Amire a mai filmeknek nincs esélyük, mert a különböző országok hétköznapi élete nem szivárog át a határokon, így minden nép kultúrája partikuláris marad - amint azt már ezerszer elmondták az esztéták a magyar filmművészetről: hiába röhögjük magunkat hülyére az Üvegtigrisen vagy sírunk a Sose halunk meg-en, ezek az alkotások csak egy piciny európai csoporthoz szólnak. De nem azért mert a tartalmuk nem érvényes a többiekre, hanem azért, mert a többi nép nem rendelkezik információval a magyar társadalomról, amibe ágyazva ezek az alkotások megszülettek, így nem rendelkeznek azzal a kulccsal, amivel a saját életükre transzformálhatnák a különben hozzájuk is legalább annyira szóló filmeket. 4/a. Ismered az európai rulettet? Vajon mikor kell azzal a jogszabályjavaslattal élnem, amire szüksége van a falumnak / 500 millióeurópainak, mely szakaszt mikor kell az előkészítés során elérnem vele, hogy pont akkorra kerüljön a megfelelő szakaszba, amikor a megfelelő ország kormánya látja el az Unió vezetési feladatait. Másik oldal: milyen időhúzási taktikát folytassak, hogy a jogszabály szorgalmazói kifussanak a számukra kedvező féléves ciklusból. Ez a röhej, mert ezen sírni is lehet. Viszont lisszaboni célkitűzéseket hozni ilyen háttérrel lipótmezei teljesítmény - akkor is ha ez bántóan hangozhat. Ja, és Kissinger problémája továbbra is fennáll: "Kit kell felhívnom, ha az Európai Unióval akarok beszélni?" (Akkor még Közös Piac volt, ha nem tévedek.) A megfelelő válasz pedig huszonöt miniszter neve és telefonszáma. Mindenki azt hiszi, hogy Kína versenyelőnye az alacsony munkaerő-költség és a kíméletlen munkára-fogás (munkaegészségügyi hiányosságoktól a gyermekmunkáig). Azon senki nem gondolkodott el, hogy egyszerűen, mondjuk, ha valaki le akar gyártatni valamit Kínában, akkor felhívja a megfelelő embert, és a mára átalakított kínai beruházás-támogatási rendszeren végigfuttatja az igényét. Nem könnyű, de az első lépés adott: kit kell felhívnia. Még az is lehet, hogy mindenki az Unióban akarna gyártatni, csak soha nem éri el, akivel le tudná tárgyalni. Az uniós jog pedig csak recsegve-ropogva követi az Európán kívüli technológiai-társadalmi fejlődést... A kínai jog pedig - bármennyire is ellentétes ez a róla alkotott elképzelésünkkel - sokkal rugalmasabbnak bizonyult az elmúlt évtizedben. Nem is beszélve az indiai oktatási rendszerről, ahol már most olyan léptékben áll rendelkezésre az informatikai szakember, mint az Egyesült Államokban, miközben az Unió még mindig a gépgyártásról a szolgáltatásokra történt átállását ünnepli. Egy másik évezred... Számomra a legfájdalmasabb, hogy miközben olyan léptékű kérdéseket kellene megoldani, mint a föderáció és az Európai Köztársasági Elnök intézményének létesítése, azalatt a 'mindig így marad a világ' hitében azon folyik a vita, hogy legyen-e brit rabatt, mennyire támogassuk a mezőgazdasági termelést - a témákat bármelyik afrikai ország példájából is vehetnénk. És bizony a világ Európán kívüli része nem állt meg, hiába hiszik itt sokan úgy. Tíz éve nem tudtak összeszedni tízezer katonát, a magyar haderő negyedét, az egész kontinensen, hogy alkalmasint bevethessék. Miközben csak Franciaország csak értelmetlenül mára, majdnem ennyi embert tart a sivatagban állig felfegyverezve az Idegenlégióban. A legutóbbi jó hír - tényleg pozitívumként tálalták a hírekben - az volt az Unióról, hogy évek óta tavaly volt az Unió gazdasági növekedése a legmagasabb. Így írták: bár az U.S.A. folyamatosan kb. kétszeres növekedést produkál, a távol-keleti gazdaságok növekedése pedig elérhetetlen magasságokban szárnyal stabilan és évek óta. Vagyis, az Uniónál csak Afrika és Latin-Amerika nem teljesít említésre méltóan jobban. Lisszaboni célok? Ja, és Brüsszelben nem értik, hogy az Unió lakosságának hogyan lehetséges, hogy csak ilyen pici százaléka mobil. És hogy az új tagállamokból még annak a munkaerőmennyiségnek is csak a töredéke érkezett a régebbi tagállamokba, amely szinte létfontosságú lenne a régi tagállamok gazdasága számára. Piciny struktúrális hiba - az ilyenek a legveszélyesebbek. De a fontos az az, hogy legyen rabatt a briteknek. Ja, és még mindig könnyebb szenegáliként francia állampolgárságot kapni, mint magyarként. Tudom, a jog szerint nem, csakhogy Téged nem fognak kint befogadni, hogy húzd meg magad, amíg képes leszel egyedül beilleszkedni; egy szenegáli mögött viszont rengetegen állnak, amint megérkezik a kontinensre. Semmi bajom a szenegáliakkal, a magam helyzetét tartom siralmasnak. (Ja, két-három hónapja Nagy-Britanniában 100.000 illegálisan bevándorolt kurdot találtak. Mi meg még mindig nem vagyunk teljesértékű Shengen-i határország. Biztosan azért, mert a tengerpartokat könnyebb védeni, és ha az így megy, akkor vajon mi lehet a magyar határokon. Szerinted Magyarországon hol tudná magát meghúzni 15.000 kurd vagy bármilyen külföldi csoport?) Kellemes gondolkodást, Kedves Tagtársak :-) Kérlek, Benneteket, válaszaitokban a témát tárgyaljátok, mert az érdekel. Az esetleges kihívó mondatok miatti ellenérzéseitek bizonyára jogosak, ha ilyenek felmerültek Bennetek, és kérlek azt írjátok a 'fiúnak rossz a stílusa' számlájára, és írjátok meg, ha tartalmilag helytelen, amit állítottam, véltem. Köszönettel: Kelemen-Virág Zoltán |
||
| Himer Csilla, 2005. 07. 11. 11:28:51 (0) | válasz erre | ||
|
||
| Himer Csilla | 2005. 07. 11. 11:28:51 0. | |
| Tisztelt Kollégák, Nem tudom, ki hogy van vele, nekem az az érzésem, hogy az EU két népszavazási, ill. a 2007-2013-as költségvetés elfogadásának kudarca utáni válságot mindenki hajlamos leegyszerűsítve gazdasági, ill. belpolitikai okokkal magyarázni. Pedig ahogy én látom, vannak itt egyéb okok is, mint a félelem az olcsó török, vagy lengyel munkaerőtől, meg a foggal-körömmel ragaszkodás a brit visszatérítésekhez, mert ez csak karcolja a felszínt. 1. Ha abból indulunk ki, hogy az EU-t eredetileg egy "Európai Egyesült Államoknak" szánták kiötlői, főleg az USA gazdasági fölényének ellensúlyozására, akkor nem kellene figyelmen kívül hagynunk, hogy Amerikában 229 évvel ezelőtt az alapító atyák a gazdasági egyesülés mellett képesek voltak a politikai egyesülés társadalmi bázisát is megteremteni. Az az érzésem, hogy még az EU régi tagállamainak polgárai sem nagyon vannak tisztában azzal, hogy mire is jó az Unió. Persze, a szokásos lózungokat valószínűleg ők s tudják visszhangozni, de a lényegét és az értelmét nem látják, nem érzik magukénak. 2. Ebből rögtön következik is a következő probléma, miszerint az EU vezető tisztségviselői mennyire számítanak hitelesnek, ill. legitimnek az európai polgár szemében és életében. Az európai választások rendszere is lehet, hogy megérdemelne egy alapos felülvizsgálatot, vagy legalábbis egy egyértelmű magyarázatot a polgár számára, hogy átlátható legyen számára, mi miért, és hogyan történik, s ezáltal hogyan érvényesülhet a választó akarata az EU különböző fórumain. 3. A 2. probléma generálja a 3.-at: ha a választópolgár számára nem tűnik legitimnek az Unió vezetése, akkor egyáltalán van-e vezetése az Uniónak, ha igen ki, és van-e valamilyen tényleges jogköre, vagy az egész csak arra jó, hogy az egyes tagállamok kormányai minden bajért az Uniót, ill. annak vezetőségét okolják, rájuk tolva az összes felelősséget, és így nem kimondottan népszerűsítve az Egyesült Európa eszméjét? Amíg valaki, gyakorlatilag közfelkiáltással elfogadott vezető nem áll az EU élére, addig véleményem szerint mindig is az egyes nemzeti érdekek alá lesznek rendelve az integráció céljai, megbénítva a működést. (A német-francia tengely vezetőként már nem működik, mindkettő a maga bajával van elfoglalva, a briteket meg a többi "nagy" közül csak kevesen fogadnák el vezetőnek, hiába áll mögöttük jó gazdasági teljesítmény. Szóval "köhög a motor".) 4. Az eddig elsoroltaknak van egy közös eredője (bár nemcsak ez nevezhető kardinális problémának, de társadalmi szempontból súlyos-súlyos tévedés az EU vezetői részéről): a kommunikáció elégtelensége. Az EU részéről valahogy nem éreztem azt, hogy igazán el lettek volna szánva arra, hogy akár a franciákkal, akár a hollandokkal meg akarták volna értetni az alkotmány jelentőségét, ill. valódi tartalmát. Rábízta a tagországokra, azok belügyeként kezelte, hogy ki milyen kampányt folytat és az elégséges lesz-e. (Elég bonyolult dokumentumról van szó, tehát ez is működhetett sajnos úgy, mint a Biblia: mindenki világnézetének megfelelően tudta magyarázni. Pedig éppen az lett volna a lényege, hogy világos működési kereteket teremtsen az Unió számára.) A francia kormánynak jelen helyzetében pedig igencsak elkelt volna minden segítség - tekintettel megrendült belpolitikai pozícióira. Főleg akkor, ha ez a segítség a legautentikusabb helyről, magából az EU-adminisztrációból érkezett volna. Ha jól tudom, az EU-nak van egy kommunikációért felelős biztosa is. Nem tudom, mit csinált a kérdéses időszakban, főleg akkor, amikor a francia eredménynek már jóval előbb is voltak előjelei, a holland 'nem' felől meg végképp nem lehetett kétsége a francia eredmény ismeretében. Összefoglalva: véleményem szerint tehát - nem megvárva a gazdaságilag húzó tagállamokban bekövetkező válságot - már réges régen el kellett volna kezdeni a tagállamok polgárainak "európai tudatúvá nevelését". Ennek eszközei a kommunikáció, a polgár számára átlátható választási és döntéshozatali rendszer, ill. a választópolgár számára is legitim vezetőség megválasztása - összességében az EU társadalmi bázisának megteremtése. Amíg ez nincs, senki nem fogja elfogadni, hogy közös célok érdekében időnként le kell, hogy mondjon bizonyos már meglévő juttatásokról, netán jogokról, és minden újonnan csatlakozóban csak azt az érzést fogja erősíteni, hogy eddig néha erőn felül is igyekezett, hogy egy elitklub tagja lehessen, amiről a belépés után egy évvel már ki is derül, hogy nem is olyan elit, vagy esetleg szét is esik (erre a gyakorlatban vajmi kevés az esély ugyan, de a magyar átlagpolgárban valószínűleg ilyen gondolatok is felmerülnek, főleg amikor az olasz pénzügyminisztert hallgatja országa esetleges kilépésről az euro-zónából)... Tisztelettel: Himer Csilla |
||
| válasz erre | ||
|
||
(0) «« « 1 » »» (0) (összesen 1 oldal) |
