e-mail honlap térkép
MKAEseményekHírekFórumIfjúsági Bizottság
keresés:

A KÖZELMÚLT ESEMÉNYEI

Jótákonysági koncert tehetséges erdélyi fiatalok javára
Az RMKT örökös tiszteletbeli elnöke, Somai József kéri a Magyar Közgazdasági Társaság tagjait, hogy vegyenek részt egy jótékonysági koncerten.
az esemény ideje: 2010. 08. 26.

Verseny a mobiltávközlési piacon
Mennyire éles és kinek jó a verseny a hazai mobiltávközlési piacon? Mennyire szigorú e piac versenyjogi szabályozása idehaza és az Európai Unióban? Mennyire fegyelmezett versenyzők a mobilszolgáltató cégek Magyarországon? Mennyire telített a hazai mobilpiac és a verseny mennyiben az árak és mennyiben a szolgáltatások minősége között zajlik? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a TAS Stúdió internet-televíziós versenypolitikai beszélgetés-sorozatának harmadik adása. A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának pályázati támogatásával megvalósított beszélgetés két szakértő vendége Sőre Zsolt, a Vodafone Magyarország jogi és szabályozási igazgatója, valamint Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Irodájának infokommunikációs csoportvezetője volt. A beszélgetést Halm Tamás, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára vezette. A vitafórumot az érdeklődők 2010. július 29-én, csütörtökön 14 órától tekinthetik meg a www.versenypolitika.hu honlapon. Az adást követően pedig egy élő chat keretében a GVH csoportvezetője, Basa Andrea válaszol a nézők kérdéseire.
az esemény ideje: 2010. 07. 29.

Verseny a pénz- és tőkepiacon
Mennyire éles verseny jellemzi a hazai pénz- és tőkepiacokat? Mennyiben jó ez a verseny az ügyfelek számára? Mennyire tudatos fogyasztók az ügyfelek, amikor bankot választanak és mennyire egyenrangú felek a banki szerződésekben? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a TAS Stúdió internet-televíziós versenypolitikai beszélgetés-sorozatának második adása. A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának pályázati támogatásával megvalósított beszélgetés szakértő vendége Asztalos László, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának korábbi tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségi tagja, Gyenes Gergely, az AXA Bank jelzáloghitel-termékmenedzsere és Kováts Surd, a GVH irodavezetője volt. A beszélgetést Halm Tamás, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára vezette. A vitafórumot az érdeklődők 2010. július 28-án, szerdán 14 órától tekinthetik meg a www.versenypolitika.hu honlapon. Az adást követően pedig egy élő chat keretében a GVH részéről Kováts Surd válaszol a nézők kérdéseire.
az esemény ideje: 2010. 07. 28.

Verseny az energetikai szektorban
Milyen mértékű versenyt hozott a piacnyitás az energetikai szektorban? Mennyire érzik e verseny hatásait közvetlenül vagy közvetve maguk a fogyasztók? Versenypolitikai szempontból mennyire számít speciális területnek az energetika? Mennyiben befolyásolja a verseny az energiafüggőség kérdéskörét és fordítva? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a TAS Stúdió internet-televíziós versenypolitikai beszélgetés-sorozatának első adása. A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának pályázati támogatásával megvalósított beszélgetés szakértő vendége Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Magyar Energia Hivatal korábbi elnöke, Miklós László, a MOL Nyrt. Vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója és Polony Gergely, a Gazdasági Versenyhivatal energetikai piaci szabályozással foglalkozó munkatársa volt. A beszélgetést Halm Tamás, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára vezette. A vitafórumot az érdeklődők 2010. július 27-én, kedden 14 órától tekinthetik meg a www.versenypolitika.hu honlapon. Az adást követően pedig egy élő chat keretében Szabó Gábor, a GVH munkatársa válaszol a nézők kérdéseire.
az esemény ideje: 2010. 07. 27.

Európai zöld költségvetés
A Levegő Munkacsoport a Magyar Közgazdasági Társasággal és az Európai Zöld Költségvetés Projekt Irányító Bizottságával közösen szervezi meg 2010. július 8–9-én Budapesten – a magyar EU-elnökségre történő felkészülés jegyében – az Európai Zöld Költségvetés éves konferenciáját. A kétnapos nemzetközi tanácskozás témáját a környezetileg káros támogatások kimutatása és felszámolásuk lehetőségei, valamint a zöld államháztartási reform kommunikációjának tapasztalatai adják. A tanácskozás előadói között más uniós tagországok neves szakemberei mellett ott lesznek várhatóan az Európai Bizottság, az OECD és a Világbank magas rangú képviselői is. A tervezett on-line internetes közvetítéssel a konferencia a világ minden részéről valós időben követhetővé válik, és interaktív módon a Föld bármely pontjáról hozzá lehet majd szólni a vitákhoz.
az esemény ideje: 2010. 07. 08. - 2010. 07. 09.

Központban a gazdaságmodellezés
Kilencedik alkalommal rendezi meg Gazdaságmodellezési Szakértői Konferenciáját 2010. június 18-án, pénteken Budatétényben, a Vojnovich-Huszár villában (1223 Budapest, Mûvelõdés u. 37/a) a Gazdaságmodellezési Társaság. A konferencia részletes programja és jelentkezési lapja a társaság honlapján letölthető.
az esemény ideje: 2010. 06. 18.

(0)  ««  « 1 2 3 4 5 6 7 8 9 »  »»  (485)
(összesen 82 oldal)
tervezett események
a közelmúlt eseményei


2010. szeptember
hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930